Behunyt/Csukott szemmel

Azt gondoltam, így majd könnyebb lesz.

Nem akartam tudni, érezni, látni; nem akartam az igazi világ részese lenni. Behunytam a szemem és vártam. Mire?

Talán arra, hogy egyszer csak könnyű lesz. De nem lett. Minden csak egyre nehezebb és sűrűbb lett. Már a szemem is egyre nehezebb lett, ha akartam sem tudtam kinyitni, csak erőfeszítéssel. Nem akartam tudni, érezni, látni; nem akartam az igazi világ részese lenni.

Szép lassan feledésbe merült az igazi világ. S a felejtés nem jött egyedül, hozott magával valamit. Hiányt. Hiányzott az igazi világ. Persze ezt nem vallottam be önmagamnak. Nem akartam tudni, érezni, látni; hogy hiányzik az igazi világ.

Telt az idő, nőtt a hiány, üresség, frusztráltság, szomorúság. Már koránt sem voltam benne biztos, hogy nem akarom tudni, érezni, látni az igazi világot.

Behunyt szemem azonban csukottá vált. Elértem, amit akartam, s mire elértem már nem akartam. Csukott szemmel, frusztráltan, szomorúsággal, hiánnyal telve bolyongtam a világban.

Aztán jött egy nagy pofon, levettek a lábamról, megfosztva ezzel bolyongásomtól is. Nem maradt más, mint csukott szemem, a frusztráltság és hiány. Mélységes csend. Megpróbáltam elűzni a csendet, de csak még frusztráltabb lettem. Türelmetlen voltam. Nem volt türelmem semmihez, így maradt a csend a mélységes csend. Csend melyben már nem vettek körül pótcselekvések, pótdolgok. Nem maradt semmi, ami csukott szemeimnek megfeleljen.

Akartam tudni, érezni, látni az igazi világot. De nem ment már. Csukott szemeim gondoskodtak róla.

Kezembe került egy toll és egy füzet. Kezdetben nem történt semmi. Aztán egyszer csak a toll mesélni kezdet. Mesélni egy olyan világról, ahol vannak érzések, vannak színek, illatok. Ahol léteznek csodák, ahol élet van. Csak írt és írt a toll. Történetek százait mesélte el nekem. Napról- napra. Hétről – hétre. Hónapról – hónapra.

S nem tudom pontosan mikor, de csukott szemem megmozdult. Még nagyon nem tudtam kinyitni, túlságosan erős volt a fény. De mindennappal egy kicsit jobban kinyílt. Kezdet újra feltárulni az igazi világ.

Az igazi világ, melyet bár próbáltam elfelejteni, mégsem felejtett el.

Ahogy nyílik a szemem, múlik a feszültség, szomorúság. Tovatűnik a hiány. S bízom, hogy újra látni és érezni fogom teljes szépségében az igazi világot.

Szeretném tudni, érezni, látni az igazi világot.

2018.11.29.

Endrődi Krisztina Életke

%d blogger ezt kedveli: