Mese egy galambról

Ez a galamb, akiről a történet szól egy gyönyörű fehér galamb.  A közelben mindenki csak hírhozónak nevezi. Ahol ez a szépséges fehér galamb megjelenik ott vagy nagy öröm, vagy nagy bánat éri a házat. A helybéliek nagy tiszteletben tartják.

Ugyanolyan csengő dallammal énekli el az öröm jövetelét, mint a bánatét. Nem tesz különbséget. Mindkettő az életrésze tudja jól. Állandó áramlásban, akár a hullámok. Ahogy az apály és a dagály követik egymást.

Épp úgy szereti az estét, mint a hajnalt. Az este kékségét, az éj sötétségét, mint a hajnal pirkadását, a napfelkeltét a maga narancsos rózsaszín színében.

Történt egyszer, hogy egy lány ablakában szállott le. A lány az ágyán ülve szomorkodott.

  • Miért szomorkodsz te lány? – kérdezte a galamb.
  • Még kérdezed? Hiszen neked tudnod kell. Te vagy az öröm és a bánat hírhozója.
  • Mégsem tudom, miért búsulsz, hiszen jóhírt hoztam hozzád.
  • Nem hiszem, hogy bármivel is örömet tudnál okozni most nekem.
  • Hát, ahogy gondolod. – Felelte a galamb, s elrepült.

A lány hosszan nézett utána, csak később gondolkodott el rajta, hogy nem is dalolta el a galamb a jó hírt.

Az ablakhoz lépett, hogy becsukja azt, s ekkor vette észre, hogy a galamb ott hagyott valamit. Nézte, nézegette. Nem jött rá, hogy mi is lehet az. Hosszan tartotta kezében, majd az asztalára tette. Gondolta másnap majd megfejti e rejtélyt.

Álomra hajtotta fejét. Reggel felébredve azonban nem találta az asztalán az apróságot.

  • Mindegy is. – Gondolta. Úgy sem tudna felvidítani. Most már e miatt is szomorkodott.

Kis idő elteltével észre vette, hogy a galamb megint az ablakában ül. Az ablakhoz lépve el akarta hessegetni. De a galamb nem repült el. Jó híreket hoztam. – dalolta. S közelebb repült a lányhoz. Fehér tollain megcsillant a nap sugara, így még gyönyörűbbnek tűnt.

Figyelj rám! – kezdte, s egy gyönyörű történetet mesélt el a lánynak, melyben a lány magára ismert. Szeméből eltűnt a bánat, helyét a kíváncsiság csillámai vették át, így tekintett a galambra. A galamb ekkor kireppent az ablakon. S várta, hogy a lány megjelenjen a ház ajtajában és kövesse őt. Hiszen tudta, hogy követni fogja őt.

Egy tisztásra vezette a lányt, ahol már sokan vártak rájuk. A lány meglátta a sok embert és öröm töltötte el a szívét, hiszen mindegyiket jól ismerte. Jól esett neki ennyi ember várt rá. Nagy búslakodásában ugyanis elfelejtette, hogy mennyi ember szereti, mennyi embernek fontos, s hogy mennyi ember számít rá. Hány és hány embernek tud segíteni, már csak a jelenlétével is.

Most már tudta, hogy mit hagyott előző nap az ablakában a galamb. Egy kis szeretetmagocskát, mely, ha engedjük, kihajt szívünkben. Viszont ha nem, akkor máshol keres talajt magának. S ki várja a megfelelő pillanatot, mikor újra befogadjuk őt.

Elvegyült a lány az emberek között, beszélgetett velük, figyelt rájuk, ha kellett segített nekik tevőlegesen is. S visszagondolva már azt sem tudta, miért is szomorkodott igazán.

A galamb egy fa magasán figyelte az eseményeket. Elégedettség töltötte el, teljesítette feladatát. Fürdőzött egyet a nap sugaraiban, majd folytatta útját, hiszen sok embernek kell még hírt vinnie.

  1. szeptember 04.

Endrődi Kriszta Életke

%d blogger ezt kedveli: