Vége az Ünnepnek az emberek visszatérnek a régi megszokott életükbe és várják továbbra is az apró szeretet morzsákat, hogy azokból töltődjenek.

Valahol a szíved mélyén érzed, hogy ez az ünnep sem úgy telt, úgy sikerült, ahogy szeretted volna. Arról álmodtál, hogy végre az egész családot körül veszi a melegség, fényesség és szeretet lesz mindenhol. Meleg, fényesség volt, de csak üres csillogás. Szeretted volna, igen nagyon akarták, hogy ott legyen veled, benned a szeretet, de jégbe zárt szíved nem tudott felengedni, felolvadni. Hiszen erővel nem megy. Újra kiderült, újra beigazolódott.

Ha kérdezem: „Milyen volt a Karácsony?” Azt feleled: „Jó volt, sokat ettünk, ittunk, együtt voltunk”.

Együtt, de mindenki magában, magányosan.

Ez az együtt már rég nem az – az Együtt. Pedig lehetne, de ahhoz meg kellene érkeznünk, haza kellene érnünk. Megérkeznünk az Itt és Most-ba. A jelenlegi családunkhoz, a jelenlegi szeretteinkhez. De ki tudja merre járunk, hol maradtunk?

Megérkezni az Itt és Most –ba. Akkor talán észrevennénk a másikat, meglátnánk őt, meglátnánk őket. Ezzel kezdődhetne. Felcsillanhatna a remény az Együtt-re. Talán egyszer így lesz.

Amíg rohanunk, mindenhol vagyunk csak éppen otthon, a jelenben nem. Mindenhol csak az Itt és Most-ban nem. Fontos a tegnap, fontos a holnap, a jövő hét, csak a mával, a jelennel nem foglalkozik senki. A ma, a jelen mindig a semmibe vész.

Amíg a most pillanatát figyelmen kívül hagyjuk, amíg hagyjuk elillanni, addig hiába vágyjuk érezni, addig hiába akarjuk, hogy legyen, hogy történjen. Minden marad a régiben és bennünk csak a hiány marad, hogy valami még sem olyan volt, mintha valami még kellene.

Te kellesz. A legjobb esetben csak a holnapot hajszolod. De mi van a régi ígéretekkel, a régi fogadalmakkal és kötésekkel. Melyeket felelősség nélkül tettünk és talán teszünk a mai napig. Kötések, fogadalmak, ígéretek, melyek a múlthoz kötnek a reményét is elvéve annak, hogy egyszer talán megérkezhess a jelenbe, az Itt és Most-ba.

Lásd meg, hogy csak Te tudsz változtatni. Te kellesz ahhoz, hogy bármi is változzon, hogy a régiből valami új, valami tiszta lehessen. Ha te megérkezel, ha megérkezel, itt és most élsz, megragadod az éppen aktuális pillanatot. Akkor megcsillanhat a remény. Itt ebben a pillanatban kezdődhet el a jéghegy olvadása, felengedése. A pillanat varázsát, csodáját meglátva, átélve, megélve, őrizve.

Felelősséget vállalva a tett és meg nem tett, elszalasztott dolgainkért, tetteinkért. Feloldva a régi fogadalmakat, ígéreteket, megérkezhetsz a jelenbe, a jelenlegi életedbe. Már csak annyi dolgod van, hogy megéld a pillanatot. Felnézz és meglásd a többieket, a társad, a családod.

Így a jelenbe megérkezve, látva a másikat, az érzelmeit, érzéseit, benned, bennünk is felszínre kerülhetnek rég elfojtott érzéseink, érzelmeink. A jéghegy lassan felolvad, alóla elő bukkan szívünk teljes ragyogásában, megélhetjük a szeretetet, még ha nem is szólít fel rá naptári nap.

Megtetted Te, megtettem Én, megteszi a harmadik, negyedik is. Egyre többen és többen leszünk. A remény hitté válik. Megszületik a csoda az Együtt egy teljesen más minőségben.

Endrődi Kriszta Életke

2015.12.28.