Billegsz, billegsz. Mennél és maradnál is. Az egyik lábad már ott a másik még a régiben. Az ismertben a megszokottban. Te csak billegsz a libikókán. Félelmetes, szétziláló. Most merre? Hogyan tovább? Vissza vagy előre? Hova vissza és hova előre?

Állsz és vársz. Nem lépsz semerre. Mennél is és maradnál is. Mi tévő légy hát most. Nem hozol döntést, talán valamelyest kényelmes ez így.

A rossz hír, hogy előbb vagy utóbb a libikóka elbillent és nem biztos, hogy a te választásod szerint. Ha túl sokáig billegsz a Mindenség, a Sors dönt helyetted. Vagy vissza ránt és akkor marad majdnem minden a régiben. Azért csak majdnem mert ugyan olyan, mint a libikóka előtt már nem lesz többé. Előtted volt a lehetőség, észre is vetted mégsem éltél vele.

A régi, az ismerős jónak tűnik, de nem visz előbbre, sőt mélyebbre húz. Azzal a tudattal, hogy másképp is lehetett volna, (ha időben lépsz, időben döntesz) frusztrált leszel, maradsz. Időnként újra és újra feldereng a libikóka képe, hogy emlékeztessen. Nem tetted meg. Nem léptél, nem változtattál.

De a Sors úgy is billentheti a libikókát, hogy a két szék közül a padlóra esel és valljuk be ez nem az, amire vágysz.

Tudom, hogy félelmetes belevágni az újba. Valami másba. Kinyitni egy új ajtót, hiszen nem tudod mi van, mi vár a túloldalán. De érdemes.

Én is sokáig libikókáztam. Már amikor észrevettem a lehetőségeket egyáltalán. Féltem és nem léptem. Nem léptem, maradtam. Csiki-csuki állapotba kerültem. Látszólag minden rendben volt. Mégis egy idő után azt éreztem, hogy bármerre is próbálok lépni egy idő után (pár lépés után) falba ütközöm. Léptem balra, létem jobbra, előre is hátra. De mindvégig a régiben maradva. A biztonságból, a komfortzónából ki nem mozdulva. Egy bura lett körülöttem, mely bura ugyan láthatatlan, mégis egy idő után fojtogató.

Vívódtam, tudtam nincs tovább maradásom a régiben. Indulnom kell, valamerre egy-két lépésnél tovább, a komfortzónámat elhagyva előre.

Megyek, nem megyek. Megyek, nem megyek. Indult is a libikóka elölről. Hova? Merre? Nem tudom.

A Sors kegyes volt hozzám és egy újabb lehetőséget gördített elém. Melyet megragadtam, éltem vele. Léptem és elindultam. Elindultam és megérkeztem. Kinyílt egy újabb ajtó, és hogy mi vár mögötte? Még csak sejtéseim lehetnek. De itt vagyok. Megérkeztem.

Szállj le te is a libikókáról. Indulj el, hogy megérkezhess.

2016. július 11.

Endrődi Kriszta Életke