Egy reggel nagyon korán ébredtem, még a nap sem kelt fel. Lassan pirkadt. Készítettem magamnak egy kávét. Magamhoz vettem egy meleg takarót, bebugyoláltam magam és kiültem az erkélyre. Bögrémet a kezembe tartottam, hogy kezeimet felmelegítse. Így vártam a napfelkeltét.

Az ég alja csodálatos színekben pompázott. A vörös, a rózsaszín, narancs megannyi árnyalatában. Csodálatos látvány tárult elém. Vettem egy mély lélegzetet. Engedtem, hogy a reggeli friss, tiszta, hűvös levegő tüdőmet, belsőmet átjárja. Hálás voltam a pillanatért, hogy ott lehettem és megélhettem ezt a gyönyörűséget.

Szeretek az erkélyen üldögélni, nézelődni, szemlélődni. Újra és újra felfedezni a természet nyújtotta ajándékokat. Szeretem hallgatni a csendet, az angyalok és tündérek halk suttogását.

Szívem, lelkem megtelik vidámsággal, élettel.

Újra és újra eltölt a szeret és a hála érzése, hogy mindennek a részese lehetek. S tudom, hogy minden így van jól. Így ahogy van, most ahogy van. Mert mindennek meg van a maga ideje.

Boldog vagyok. Itt és most boldog. Itt az erkélyen ülve, a takarómba burkolódzva.

2018.

Endrődi Krisztina Életke