Van egy hely a közelben, ahol soha sincs tél. Itt található egy gyönyörű virágos rét. Tele apró, de megannyi virággal, melyek a szivárvány minden színében pompáznak. Ezerszínű pillangók keringője teszi még szebbé e látványt. A rét mellett csordogál egy patak, melynek vize akár a friss forrás. Habjai között a halak pajkosan játszadoznak egymással. A patak túloldalán található egy hatalmas mező, mely kisebb rágcsálóknak ad otthont és egyben menedéket. A mező mellett fut egy kis ösvény, mely a közeli erdőbe vezet. Az erdő a zöld, a barna és a piros ezernyi árnyalatában játszik. A közepén található egy kis paraszt házikó, mely minden arra tévedő, arra járó léleknek menedéket, biztonságos hajlékot nyújt. Az ősvény egyik oldalán nem messze onnan, ahol a patak elkanyarodik, áll egy csodálatos nagy fa. Hogy milyen fa? Ne kérdezd. Leginkább Bőség-fának hívom, ha arra jársz és megpihensz, alatta a fa megtelik a kedvenc gyümölcseiddel, melyből kedvedre szedhetsz és ehetsz. De nevezheted Kívánság-fának is, hiszen mindig olyan gyümölcsöt terem, melyre vágysz.

Széles, nagy törzse barátságos, hívogató. Olyan jó átölelni, puha meleg árad szét az ember testén olyankor. Tövében kényelmes vacok alakult ki a földből kiálló gyökerekből. Maga a fakoronája terebélyes, jó árnyékot adó. Itt e fa vackában töltöm délutánjaim nagy részét. Olvasgatok, merengek, vagy éppen csak csodálom a táj varázslatos szépségét. A lágy szellő simogatja hajam, arcom, ilyenkor elnyom a délutáni álom. Gyönyörű madaraknak is otthont ad e fa. Itt laknak Rigóék, Szürké-ék, Barná-ék is. Szürké-ék egy veréb család. Nagyon jól kijönnek a szomszédokkal, perpatvar időnként csak a távoli rokonokkal akad. Barná-ék is kedves madarak. Csodás barna tollukon, ha megcsillan a napfénye zölden tündöklővé válnak. Daluk messze száll mezőn, réten át. E bámulatos helyen az angyalok és tündérek jelenléte mindennapos jelenség. Az ösvényen haladva gyakran táncra perdülünk. Ilyenkor fény árad szét a testünkből, lelkünkből és eggyé válva táncolunk, repülünk, amíg elérünk a kisházig. Szeretem az ilyen égi kíséretet, hiszen annyira felszabadító.

Olykor egyedül haladok végig az ösvényen felidézve korábbi időket. Egy beteg kisfiú emlékképe, és egy katonáé. Nagyon különleges ösvény ez, ahányszor végig haladok rajta, mindig tanulok valami újat, valami hasznosat. Mindig – mindig több leszek. Ha eljön az este és a szabadban ér, akkor sincs semmi baj, hiszen a fa koronájával oltalmazón felém borul. Egy ilyen kellemes este történt, midőn már félig elnyomott az álom, csoszogó léptek közeledtére lettem figyelmes. Egy kedves, piros pozsgás arcú nénike jött felém. Nagyon ismerősnek tűnt, bár biztosan nem találkoztunk még. Messziről jöhetett, ruhája alja poros volt, cipője megkopott. Mire a fához ért igen csak elfáradt. A fa gyökerei a nénikének is kényelmes vackot biztosítottak, koronája pedig biztonságot, védelmet adott. Miközben friss, érett körtéből belakott, és a patak friss vizéből is jót ivott, elmesélte történetét. Már jó ideje keresi ezt az ösvényt, de valami mindig tévútra vitte, már azt hitte soha nem talál ide, de vissza nem fordulhatott. Sok-sok napot, hónapot bolyongott, sok éjszakát átvirrasztott. Kereste, kutatta a helyes utat, míg egyszer csak egy beteg kisfiúval találkozott, akit ápolt, felnevelt. A beteg kisfiúból fess katonatiszt lett, az elválás mindkettőjüknek nehéz volt, de tovább nem maradhatott. Így ismét útra kelt, és egyet-kettőt térülvén végre rátalált az ösvényre, melyet oly régóta keresett.

Története mesélése közben kosarából pár szerencse süti került elő, amit pár ízletes barackért cserébe szívesen megosztott velem. Végül az álom elnyomott. Reggel mikor felébredtem, a nénike már sehol sem volt. Csak a zsebembe lévő szerencse süti jelezte, hogy az esti beszélgetésünk nem álom volt. Hűs patakban megfürödvén, az ösvényen sétára indultam én. Leültem a tornácon lévő hintaágyra és vártam, hogy a lusta macska mellém hemperedjék. Nem is kellett sokat várnom, már meg is jelent őnagysága. Ma valahogy szebbnek, életerősebbnek tűnt. Máskor poros bundája fényes volt, és szemeiben ismerős csillogás tündökölt.  Dorombolva helyezkedett el ölemben. Időnként nagyokat ásított, ilyenkor kellemes körte és barack illat lengett körbe minket. Később mikor haza indultam, valamiért a zsebembe nyúltam, egy szerencse süti akadt a kezembe, mely eddig megbújt a zsebemben.

A szerencse süti üzenete: „ A régi befejezése tesz szabaddá az új számára!”

S ez az üzenet a mostani életemnek szól!