Nem vesszük észre az élet csodáit. Elmegyünk mellettük. Vagy csak egyszerűen nem veszünk róluk tudomást. Természetes volt, hogy vannak, és mára rég elfelejtettük, hogy léteznek. Pedig léteznek. Körül vesznek minket mindenhol. Körülvesznek, feltöltenek, szépségükkel elkápráztatnak. Persze ha hagyjuk.

De nem hagyjuk. Csak rohanunk és ha éppen megállunk egy pillanatra akkor sem a környezetünkre figyelünk, csak a kezünkben lévő telefonra. Nincs ez így jól. Elszakadtunk teljesen a valóságtól, a minket körülvevő csodáktól, az élettől.

Nézz csak fel esténként az égre, nézd meg a csillagokat. Lásd meg szépségüket, tündöklésüket.

Érezd a virágok illatát, halld a madarak énekét. Érezd a szellő simogatását. Lásd a levelek színpompás tündöklését. Vedd észre a minket körülvevő csodákat. A természet szépségét.

Mindent természetesnek, egyértelműnek gondolunk. Nyilvánvalónak. Hétköznapinak. Pedig annyi örömet, nyugalmat adnak. Annyi szépség van körülöttünk. Engedd el egy percre az éppen most foglalkoztató dolgokat. Menj ki a természetbe egy kicsit. Tudom nincs időd. Nem kell sok, csak adj magadnak tíz olyan percet a természetben mikor nincs a kezedben a telefonod, és a füledben sincs headset.

Hallod már a csendet? Ennyire egyszerű. Ugye milyen megnyugtató. Milyen kellemes. Mennyire csodás.

2015.

Endrődi Kriszta Életke