El nem sírt könnyek tengere

8d5ae52f3f174b872f6208c65fe33c14Elsírni az el nem sírt könnyeket. Teret engedni, hagyni, áradni. Könnyezni, sírni, fájni. Zokogni, szipogni, majd újra zokogni. Aztán megkönnyebbülve felsóhajtani. Venni egy nagy levegőt.

Igen, lehet, hogy a levegő időnként még kevés. Lehet, hogy még fojtogat a bánat. De ennek van itt a helye és ideje. Itt az ideje, s ilyenkor engedni kell, mert ha nem engeded, akkor csak gyűlik és halmozódik. Az el nem sírt könnyek tengere egyre nagyobb és nagyobb lesz. Ott bent legbelül, ahol már te sem látod, ott gyűlik cseppenként. Minden cseppje egy-egy mázsás súly a lelkeden. Tavacska, patakocska, folyó és végül tengerré válik. Tengerré mely hideg, és szívedet jégbe burkolja, megfagyasztja.

Még bírod, még szuszogsz, hiszen erős vagy és kemény. Látom. Nincs szükséged a könnyekre. Meg vagy nélkülük is. Egy ideig. Aztán történik valami és megváltozik minden. Már nem tartod magad erősnek. S ilyenkor az el nem sírt könnyek tengere életre kell, ott legbelül. Háborog és felszínre kívánkozik. S te nem tehetsz mást, mint engeded. Engeded, mert különben belefulladsz nincs tovább. Hát sírd el az el nem sírt könnyeket. Csillapítsd a háborgó tengert ott legbelül.

Tudom, azt gondolod van olyan helyzet, mikor nem teheted meg. Tudom, én is ezt gondoltam. Mi lett az eredménye, a tengerem háborgó mélységgé vált, óceánná. Kőkemény lettem és maradtam. Maradtak az el nem sírt könnyek. Az óceánom elnyelt. Mérhetetlen szomorúság és fájdalom ez lettem én. Ez lett a világom.

Aztán valami történt és az el nem sírt könnyek felszínre kerültek. Sírtam reggel és este. Két mondat között. Ha sütött a nap, ha esett az eső. Az óceánom kiáradt és lassan apadni kezdett.

Légy türelmes, hagyd, hogy történjen. Most azt kérded, minek ehhez türelem.

Önmagadhoz kell türelmesnek, elfogadónak és bátornak lenned. Miért? Azért,ne kudarcként, gyengeségként éld meg az ilyen helyzetekben, mikor a könnyek tengere kiárad. Hogy legyen bátorságod megélni, átélni a fájdalmat, csalódást, sérelmeket, melyek után maradtak az el nem sírt könnyek.

Talán így a tenger folyóvá, patakká tud szelídülni.

  1. szeptember 18.

Endrődi Kriszta Életke

%d blogger ezt kedveli: