Miért félünk az érzéseinktől? Talán bűn érezni? Bűn szeretni, boldognak lenni, ha mások boldogtalanok? Bűn az, ha kimondjuk, megéljük érzéseinket? Nem bűn, de szégyen. Szégyen kimutatni az érzéseinket, mert gyengeségnek vélik. Látom, hogy így gondolod. Pedig pont az a gyengeség, ha álarcok mögé bújunk.

Félek kimutatni az érzéseimet. Félek az érzéseimtől. Miért? Mert sokan, sokáig bántottak. Így most már nem hagyok felületet. Nem hagyom, hogy bárki is elérhessen, megláthasson. Inkább én bántok. Mivel?  A kívül maradással, azzal, hogy nem kapcsolódom. Azzal, hogy mielőtt te bármit is tehetnél én lépek, arrébb állok. Annyira szeretlek, félek, hogy elveszítelek, ezért inkább én állok arrébb.  Hallod, amiket mondasz? Hallod, érzed mennyire képtelenség?

Azt mondod, szeretsz, mégis bántasz. Bántasz mindenkit, aki egy kicsit is nyit feléd. Így válik az életed egyre keményebbé. Nem figyelsz arra, hogy mindeközben mennyi fájdalmat okozol. Nem törődsz a hátra hagyottakkal. Becsaptad őket, elhagytad őket. Mint már annyiszor újra és újra megteszed. Miért? Azért, hogy te ne sérülj, De azzal, amit teszel és ahogy teszed, pont az ellenkezőjét éred el. Te is sérülsz. Egyre magányosabb és magányosabb leszel. Megkeményedtél a szíved jég.

Nem vállalod fel az érzéseidet, nem vállalod fel a tetteidet. Nem vállalod fel önmagad. Nem törődsz a következményekkel. Nincs ez így jól.

Egyre nagyobb és nagyobb terheket teremtesz. Megkeményedtél. A sok fel nem vállalt érzés, ki nem mondott szó, el nem sírt könny megkeményített. Már nem is emlékszel, hogy egykor régen könnyű volt.

Aztán valami történt, és ott akkor megváltozott minden. Megsebeztek, megbántottak, elhagytak, talán meg is tiportak. Ott és akkor elhatároztad, többé ez nem fordulhat elő. Innentől másképp csinálod, másképp teszed. De ezzel pont ugyan olyanná váltál, akivé nem akartál. Olyanná, mint aki téged bántott.

Itt az ideje mindezzel szembe nézni. Itt az ideje megállni, venni egy nagy levegőt és magadba fordulva, befelé figyelve észrevenni, megélni, átélni és felvállalni az érzéseidet.

Felvállalni mindazt aki vagy, mindazt aki voltál és mindazt aki ezentúl lehetsz. Itt az ideje az álarcokat levetni és érzelmekkel teli életet élni. Sírni, nevetni, örülni és időnként szomorúnak és bánatosnak lenni. De ez már nem a magányos szomorúság, bánat, mert ha elő lépsz a falaid mögül, ha megmutatod és megosztod magad, onnantól kezdve már nem vagy egyedül. Soha sem vagy egyedül. Együtt tenni, együtt haladni, együtt lenni. Így érdemes.

Endrődi Kriszta Életke

2016. május 21.