Mindannyiunkat korlátok közé igyekeznek szorítani. Mivel? Többek között az idővel. Hisz jól tudod, hogy nincs idő. Mégis ehhez az illúzióhoz ragaszkodsz a legjobban. Mindent ehhez kötsz. Így tájékozódsz, ez alapján osztod be a feladataidat. Az idő alapján éled a mindennapjaidat. Még cuki kis naptárad is van. Jobb esetben csak egy. De ha belegondolsz, biztos, hogy legalább egy naptár van a táskádban is. Aztán kell egy a falra is, az asztalon meg már állandó helye van. Csak rá pillantasz és az alapján már teszed is dolgod, éled az életed. Vagy inkább hajtod a mókuskereket. Igen, én is a naptárhoz kötődöm még.

Mindig csak rohanunk. Reggel már zajra ébredsz. Kelsz, hiszen kelned kell. Ezt mondja az órád. Már itt az idő. Aztán ehhez méred az egész napodat. Türelmetlenül várod a közlekedési eszközöket, vagy türelmetlenül haladsz a forgalomban. Még mindig csak itt tartasz az idő meg halad. Pedig nem így van. Mi találtuk ki magunknak az időt, egy újabb remek korlát. Gondoltuk ezzel leegyszerűsíthetünk pár dolgot, pedig dehogy. Meglepődnél milyen hajlékony tud lenni az idő. Milyen hajlékony és változtatható.

Tudom, kell az idő a megértéshez is. Tudom, pár dolgot sokkal nehezebb lenne megérteni. Gondolod. Pedig hidd el sokkal egyszerűbb. De annyira ragaszkodunk a megszokott, jól ismert, biztonságot adó régihez, hogy elképzelhetetlenek tűnik az új befogadása. Ijesztő, ismeretlen és más. És ezen a máson van a hangsúly.

Nem így érzed. Szerinted miért van, hogy egyre csak rohansz és egyre kevesebb az időd? Nem érted, úgy érzed felgyorsult a világ. Pedig csak változik. Mint minden ez is. Tudod, hol tudod érzékelni, hogy változó, csak egy energia? Gondolj arra, mikor olyan személy társaságában vagy, aki szeret és akit te is szeretsz. Ilyenkor te is érzed, hogy nincs idő. Még ki is mondod, hogy elrepült, eltűnt. Vagy mikor olyan valamivel foglalkozol, amit szeretsz, amihez kedved van, ami jól esik. Ugye milyen hamar elrepül, eltűnik az idő?

Ilyenkor te is érzed, hogy nincs idő, mert nem korlátozod önmagad. Szabadjára engeded az energiát, hagyod, hogy történjen. Csak úgy legyen. Aztán persze ez az érzés tova száll, hiszen szükséged van még egy kicsit az időre. Visszakerülsz a korlátaid mögé, és ezzel együtt az idő fogságába. És már megint rohansz. Visszatértél a jól ismert mókuskerékbe.