A természet üzenetei

In-the-silenceSzeretem a természetet. Mindig is szeretem erdőben kirándulni, tóparton üldögélni. Sütkérezni a nap melegében. Elterülni a fűben, virágok között. De ennél többet nem éreztem. Egyszerűen csak jól éreztem magam, feltöltődve tértem haza egy-egy a természetben eltöltött nap után.

Szeretem az állatokat, jó a közelükben lenni. Soha nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget.

Szeretem a virágokat, sok zöld növényem van itthon. Időnként beszélek hozzájuk, de hogy fordítva is lehet nem foglalkoztatott. Nem gondolkodtam rajta, nem éreztem. Sőt bevallom időnként meg is feledkeztem róluk, ha a naptár nem figyelmeztet, hogy meg kell őket locsolni, talán még azt is elfeledtem volna.

Egy idő után, mégis megfordult bennem valami. Figyelek rájuk, időnként hallom, amit mondanak. Ez a szobanövényekkel nem annyira működik. Ők csak szomjukat jelzik, illetve ha nem jó helyen vannak, akkor szólnak. Szépek és szeretik, ha foglalkozom velük. Mégis a szabadban élő növények többet mondanak, jobban értem hangjukat. Talán a kulcs szó itt is a szabad.

Kezdetben csak szerettem volna, ha beszélnek hozzám. Szerettem volna hallani, érteni, tudni az üzenetüket. De sokáig nem történt semmi. Hogy is történt volna, mikor én sem voltam szabad. Önmagam börtönében vegetáltam. Önmagam korlátai közzé zárva.

Aztán egyszer csak nyílni kezdtem. Nem magamtól, segítő kezekre találtam és a segítségükkel egyre nyitottabb és nyitottabb lettem. Időnként érzem a felhőtlen szabadságot. Megláttam az Élet apró, és milliónyi csodáját. A természet ezerszínűségét, legyen szó növényről, vagy állatról. Megéreztem a napmelegét, a szellő simogatását. Nyílni kezdtem és ezzel egy időben a természet hangjai érthetővé kezdtek válni. Először csak alig hallható suttogás. „Á, csak a szél mozgatja a faleveleket”. Aztán később a suttogás, halk beszéddé változott. Nem is igazán a fülemmel, sokkal inkább szívemmel, lelkemmel hallom őket.

Nem minden élőlény beszél hozzám, csak aki számára érdekes vagyok. Aki számomra érdekes. De nem is ez a megfelelő szó. Az ismerős sokkal találóbb. Igen, ismerős. Furcsa, mégis így van.

Persze időnként nem hallok semmit, ilyenkor tudom, hogy bezárkóztam. Ismét. Ilyenkor nem veszem észre a körülöttem lévő csodákat. Elmegyek mellettük, észre sem véve mennyi szépséget szalasztok el.

Igyekszem észrevenni, és változtatni, hogy ismét ismerősök legyünk egymásnak. Mert sok tanulságot, tanulni valót hordoznak az üzenetek.

A könnyedségről, rugalmasságról, szabadságról, békéről. A sors elfogadásáról, az alázatról. És mindarról mely nekik oly természetes, nekünk még tanulandó.

Endrődi Kriszta Életke

%d blogger ezt kedveli: