Valami történt, és akkor ott minden megváltozott. Bezártad a szíved, bezártad a lelked egy kalitkába. Kalitkád falai védőpajzsként vesznek körül, de egyben bűntudatod képeit is rögzítik. Nem élsz, nem érzel, nem lélegzel. Csak vagy, mint egy élőhalott. Várod, hogy valaki szeressen végre, várod, hogy megváltozzon az életed. Várod, hogy végre színes, meleg, boldog világban élhess.

De nem teszel érte semmit. Csak ülsz a kalitkád mélyén és várod a szabadulást. Csak az a baj, hogy mástól várod. Mástól várod azt, hogy a kalitka ajtaját kinyissa, és végre szabadon engedjen. De a kulcs nálad van. Te ülsz rajta. Míg mástól várod, hogy segítsen, addig nem változik semmi. Észre kell venned, hogy a kulcs a te zsebedben van, a te kezedben van.

Abban tudnak esetleg mások segíteni, hogy megvilágítják a zsebed. De minden mást neked kell megtenned. Neked kell felállnod. Először még a kalitkában, hogy a zsebedben lapuló kulcshoz hozzá férj. És neked kell bedugnod a zárba és aztán neked kell elfordítanod a kulcsot is. Tudom, félsz. Hisz annyit bántottak már, annyi sérelem ért. És persze bűntudatod még mindig fogva tart.

Ideje, hogy felállj. Ideje, hogy benyúlj a zsebedbe és elővedd azt a kulcsot. Ideje, hogy megbocsáss magadnak. Eljött az idő most, hogy kinyisd végre a kalitka ajtaját, hogy onnan kilépve észre vedd az élet szépségeit. Észrevedd, hogy a szeretet ott áll mindennek felett. Hogy észrevedd mennyi lehetőséget szalasztottál el, mennyi csodát engedtél el. Állj fel végre, nyúlj be a zsebedbe és vedd elő a kulcsot. Nyisd ki a kalitka ajtaját. Lépj ki, légy szabad és repülj!