Másság. Ha ezt a szót hallom, először negatív érzés kapcsolódik hozzá. Mint egy stigma. Előítélet. Pedig annyian vagyunk mások, mint mások.

Mindenki más, nincs két egyforma ember. Mégis megítéljük azt, aki nem olyan, mint mi vagyunk. Mégis különbséget teszünk. A rossz hír az, hogy valaki más szemében mi is mások vagyunk. Te is, én is. Pont ugyan úgy, csak másképp. Már meg is ítéltettél te is, én is.

”Ne ítélj, hogy ne ítéltess”

Ez egy nehéznek tűnő feladat. Hiszen egész életünk, gondolataink nagy tömege, része kritikából, ítélkezésből, megítélésből áll. Megítélem a másikat az alapján, amit mond, amit tesz, vagy éppen nem tesz. Az alapján, ahogy kinéz, amit visel, ahonnan jött. És még ezer másik tényező alapján.

Mások, mint mások. Mindannyian mások vagyunk, mégis mindannyian ugyan onnan indultunk el annak idején, és ugyan oda térünk vissza egyszer.

Igen, te is érezheted másnak magad. Nem is tudod pontosan megfogalmazni, de valahogy sehol nem találod a helyed. Olyan érzésed van, hogy nem tartozol sehova. Nem ért meg senki, és te sem érted a többi embert. Nem érted, hogy ami számodra egyértelmű az a többieknek miért nem? Miért kell a számodra egyértelmű dolgokról annyit beszélni, és miért nem beszélünk a fontos dolgokról? Arról, amik vagyunk, a belsőnkről, az érzéseinkről? Nem érted. Számodra mind ez érthetetlen.

Érzékeny vagy. Már- már túl érzékenynek tartod magad, és persze ezt az egészet negatívan éled meg. Úgy érzed egyedül vagy. Hiába vannak körülötted mégis magányos vagy, meg nem értett. Szeretnél valakihez, valahova tartozni. Szeretnéd, ha végre megértene valaki. Ha valaki értené azt, hogy miről beszélsz. Értené, hogy egyes dolgokat miért úgy teszel, ahogy teszed. Ha valaki meglátna, észrevenne.

A meg nem értettséget és a sehova sem tartozom érzést érzed. Tudom, hiszen sokáig így éreztem én is. Különleges vagy, de ezt nem érzed, nem látod.

Kérlek, nézz fel egy pillanatra. Vegyél pár mély lélegzetet. Lásd meg különlegességedet.

Különleges vagy, mint mindannyian, csak kicsit másképp. Vedd észre, fedezd fel különlegességedet.

Nem kell tovább magányosnak lenned. Nem kell elbújnod a világ elől, már nem vagy egyedül. Sokan vagyunk, egyre többen leszünk. Ideje megmutatnod a különlegességedet, megmutatnod fényedet.

Tudod, utaztam ma és a busz ablakán kitekintve sok-sok nyárfa sorakozott a távolban és közöttük pont a sor kellős közepén állt egy tőlük eltérő fa. Nem volt olyan hosszú, és a saját fajtájából ő volt az egyetlen a nyárfák sorában, mégis ő volt a legszebb, a legfényesebb, mind közül.

Más vagy, mint mások. Más vagyok én is, más vagy te is. Vannak olyan helyek, terek, ahol megmutathatod, megélheted különlegességedet. Ahol mindenki más, mégis mindeni egy. Ahol megértenek, megértik azt, amiről beszélsz. Értik miért, úgy teszed a dolgokat, ahogy teszed. Ahol minden különlegességnek, másságnak helye és tere van. Nem vagy egyedül. Itt vagyunk. Várunk.

2016. április 5.

Endrődi Kriszta Életke