Mese egy idős emberről

Élt egyszer egy idős ember. Volt egy hajdan szépnek mondható lovardája, hozzá tartozó egykor virágzó gazdasága.

Szerette volna, hogy lovardája híres legyen. Szerette volna az akkor még ereje teljében lévő paripáit versenyeztetni, s általuk érmeket, elismeréseket szerezni. Eltervezte, hogyan fejlődik, gyarapszik gazdasága. Hintaszékében ülve tervezgetett, álmodozott.

De a tervekből, álmokból azóta sem valósult meg semmi. Soha nem volt bátorsága, merészsége belefogni. Mindig talált valamit, ami még hiányzott a megvalósításhoz. A kifogások, halogatások közepette nem vette észre, hogy egyetlen dolog hiányzott csak a megvalósításhoz: Ő maga.

Nem lépett, nem mozdult, ült a hintaszékében és tervezgetett. Így teltek el hónapok, évek, évtizedek. Egy szempillantás alatt.

Meglévő lovardája is igen megroggyant, megfakult már. Ideje lenne a helyreállításnak, felújításnak. De előtte még gondosan meg kell terveznie, hogyan is fogjon hozzá. Megint ugyanaz a mókuskerék, ugyanaz a nóta. A helyreállítás megkezdéséből is csak Ő maga hiányzott. Itt is talált bőven kifogást: „Nem ér rá segíteni a szomszéd.”; „Esik az eső.”; „Nagyon erősen süt a nap.” S így tovább a végtelenségig. Így telt ismét az idő a hintaszékében ülve.

S ahogy az álmokból úgy a felújításból sem lett semmi.

Aztán egy napon váratlan dolog történt. Az egyik szomszédos istállóból elszabadult az egyik ló. Gyorsasága, fékezhetetlensége meglepte az idős embert. Vágtatott kerítésen, földeken át, míg a tisztásra nem ért. Ott aztán megállt, békésen, nyugodtan legelészett. Elérte, amit akart, elérte a tisztást. Már nem kellett tovább vágtáznia. Az idős ember a hintaszékében ülve figyelte a ló minden mozdulatát, látta indulását, látta a vágtát és látta mikor már békésen legelészett.

Eltelt egy nap, kettő az idős ember gondolatai egyre csak a lovon jártak.

„Milyen energikus, milyen lendületes. De jó lett volna, ha egykor én is ilyen lendülettel kezdtem volna a terveim megvalósításához. Talán ma másként lenne minden.”

Így gondolkodott hintaszékében ülve. S csak a jó megfigyelő láthatta, hogy lassan egy könnycsepp gördült végig az arcán.

  1. július 30.

Endrődi Kriszta Életke

%d blogger ezt kedveli: