Az emberek tapasztalni, tanulni jönnek a Földre. Vállalva a megpróbáltatásokat, a nehézségeket. Döntést hoznak még az induláskor, hogy beteljesítenek egy sors feladatot. Itt persze aztán már nem emlékeznek erre a vállalásra, erre a döntésre. De minden döntést ők hoznak az életünkben, még ha nincsenek is ennek tudatában. Az is, hogy jól éljenek, könnyen, boldogan. Azt is, hogy nehezen, szenvedések által tengődjenek. Elfelejtik a célt a tapasztalást. A tanulást. Beleesnek az ego csapdájába.

Nem tudod őket megmenteni, pontosabban megteheted. De ezzel nem segíted őket. Légy könyörületes, és lásd meg az ő tapasztalásukat, lásd meg az ő fejlődésüket, és annak útját. Lehetsz tábla, mely utat mutat, de a táblát nekik kell észrevenniük. Egyikük sem kerülheti el a tapasztalást. Ha mindig kiemeled őket, ha mindig megmented őket, nem fejlődnek.

Légy könyörületes, és engedd, hogy tapasztaljanak. Igen, időnként nagy erejű pofon kell ahhoz, hogy magukhoz térjenek. Ahhoz, hogy végre tanuljanak. De ez az ő sorsuk, ez az ő választásuk. A kis pofont, a kis dolgokat már nem veszik észre és nem veszik észre az útjelző táblát sem, csak ha már neki mennek. Engedd, hogy tapasztaljanak, így tanulnak alázatot, kitartást, összefogást.

Mutass utat, légy fény az éjszakában, légy jelző a sötétségben. De légy könyörületes, és engedd, hogy ők döntsék el, rá lépnek e az általad mutatott útra. Engedd, hogy ők döntsék el, milyen életet választanak. És légy hálás, hogy ők esetleg egy másik utat járnak, így neked azt már nem kell megtenned.