Annyi fájdalom, bántás ért minket. Haragszunk mindenkire, aki valaha valamit tett ellenünk. Aki pedig nem, annak esélyt sem adunk, hogy szeressen minket.

Megbántottságunkban visszahúzódunk, befelé fordulunk. Befelé fordulunk, bezárkózunk. Nem csak kívül, hanem belül is. Bezárjuk a szívünket, hogy több fájdalom már ne érhessen. Többet már ne bánthasson senki.

Mindeközben nem vesszük észre, hogy bezárt szívünkön át már nem tud áramlani a szeretet. Nem tud áramolni, nem tud elérni. Elfordulunk a szeretettől, megtagadjuk a szeretetet. Nem kommunikálunk, nem kapcsolódunk. Leválasztódunk mindenkiről. Még saját lelkünkről is. Megtagadunk mindent és mindenkit. Megtagadjuk a szüleinket, a társunkat, megtagadjuk magunkat. Megtagadjuk a szeretetet és megtagadjuk az életet is. Kívülállóvá válunk. Mi is kegyetlenné leszünk és még csak észre sem vesszük. Pont olyanná válunk, mint ami/aki elől elzárkóztunk annak idején.

Ugyan azt tesszük és pont ugyan úgy.

Már csak vegetálunk, hiszen lemondtunk magunkról, lemondtuk az életünkről is. Kegyetlenek lettünk. Igen kegyetlenek.

Mikor nincs szeretet a szívünkben, akkor kegyetlenek vagyunk. Nem csak a fizikai bántás, bántalmazás kegyetlenség. Kegyetlenség az is, ha mások érzéseit semmibe veszed. Ha a saját érzéseidet semmibe veszed. Kegyetlenség mikor átnézel a másik emberen. Mikor megítéled, elítéled a másikat. De kegyetlenség az is, mikor a gyermeked nagy örömmel szeretne neked valamit mondani, és te elhajtod mondván, hogy most nincs időd rá.

Mindannyian voltunk már kegyetlenek. Törekedni kell a jóra, a szeretetre. Megnyitni a szívünket. Igen lehet, hogy kezdetben még félelem van bennünk. De félelemmel együtt is közeledni kell a szeretet felé, és akkor, ha már a közelébe vagyunk, már nincs is szükség többé a félelemre. Csak be kell fogadni a szeretetet és szeretni. Szeretni és tudni, hogy a Szeretet nevében csak szeretni lehet. Aki a szeretet nevében bántott az nem szeretett.

Igen-t mondani. Igen-t mondani magunkra. Igen-t mondani az életre, Igen-t a szeretetre. Mert mindannyiunknak jogunk van élni, joguk van létezni. Jogunk van boldognak lenni. Hiszen ezért vagyunk itt.

Hogyan lehetünk boldogak?

Elismerve a szüleinket, helyet adva nekik, hogy mi is a helyünkre kerülhessünk. Visszaadni a terheket és a családi mintákat.

Szeretettel a szívünkben tiszta lappal egy új életet kezdeni. Így élni. Törekedni a jóra és jót tenni. Meglátva az élet szépségeit, az élet adta lehetőségeket. Élni vele. Élni és létezni. Csak így lehet boldognak lenni.

2016. március 12.

Endrődi Kriszta Életke