Manócska

Manócska szép verőfényes napsütéses reggelre ébredt. Akárcsak a medvék, ő is hosszú ideig aludt. Aludt és álmodott. Sokszor álmodott egy kicsi lényről mely odabent lakik önmagán belül. A kis lény mindig segítő szándékkal volt felé. Azonban ő hosszú ideig nem is tudott a kis lény létezéséről. Ébren nem emlékezett az álmaira. Mégis időnként furcsa hiányérzet fogta el.

A kis lény álmaiban megjelent előtte, eltűnt, majd újra megjelent. Szeretet volna vele ismerkedni, beszélgetni. De ez nem mindig volt egyszerű. Csak a szívén keresztül tudott vele kapcsolatot teremteni.

Kezdetben mindketten kicsit feszengve közelítettek egymáshoz, de az idő múlásával közel kerültek egymáshoz.

Manócska sajnos továbbra sem emlékezett álmaira, csak a hiányérzete lett egyre nagyobb és nagyobb.

Álmaiban a kis lény bátorította őt, útravalóval, tanácsokkal látta el. Iránymutatást nyújtott neki. Amiért ő nagyon hálás volt. Napjait tudtán kívül, ezen tanácsok és útmutatások alapján, a kis lény által vezetve élte. Csak ez a hiányérzet ne lenne.

Egy hosszú alvást követően tanakodni kezdett, hogyan járhatna utána hiányérzete okának.

Leült hát egy vénséges vén fa tövébe. A fa kiálló gyökerei védelmezőn átölelték, így biztonságban érezte magát. Biztonságban volt, bátran elmélkedhetett.

Nézte a környezetét, fákat, virágokat, eget, napot, felhőket. Aztán egy idő után azon vette észre magát, hogy már nem a külvilágot szemléli, hanem befelé halad egy ismerős helyre, melyet az álmaiból már jól ismert. Figyelt és öröm töltötte el, hiszen már emlékezett. Emlékezett az álmaira. Emlékezett a benne lakó, oly szeretni való kicsi lényre. A legjobb barátjára, vezetőjére, tanácsadójára, önmagára.

Ösztönösen tudta, hogy ma valami megváltozott benne. Ma valami történt, ami közelebb hozta önvalójához, önmagához, a belső egységéhez. Hiszen a kicsi lényt most már nem csak álmaiban láthatja, hanem a mindennapjai részévé válhat, részévé válik.

Boldogsággal telve hagyta ott a vén fát. Hálával a szívében a fa által adott védelemért. Hálával a felismerésért, a megismerésért.

Fütyörészve lépkedett tovább az erdő felé. S meglepődve vette észre, hogy nincs már hiányérzete.

  1. december

Endrődi Kriszta Életke

%d blogger ezt kedveli: