Sokszor és sokáig vágytam hazafelé. Időnként még most is. Nem találtam a helyemet sehol. Sehol nem leltem otthonra. Mindenhol idegen voltam, és mindenki idegen volt számomra. Nem volt olyan hely, ahol jól éreztem volna magamat. Talán ideig, óráig igen. De aztán jött az érzés:”Haza akarok menni!” De hol a haza? Hol van az otthon? Nincs megnyugvás csak keresés van. Kerestem azt a helyet, ahol otthonra lelhetek, ami meghozza azt az érzést, hogy megérkeztem, végre itthon vagyok.

Sokáig, nagyon sokáig nem találtam ilyen helyet. Csak vágyakoztam és vágyódtam. Innen el, oda haza. Keresek és fájok. Hol? Hol? Hol?  Hova? Merre?

Aztán egyszer csak, ahogy a szél sodorja a falevelet engem is egy helyre sodort az Élet. Egy helyre, melyet nem is igazán kívül találtam meg, hanem belül magamban. De ehhez kellett két angyal, hogy megmutassa, ne kívül keressem, hanem belül. Ott akkor és azóta is velük otthon vagyok. És ezért nagyon hálás vagyok nekik! Hálás a Mindenségnek, hogy a két Angyalhoz vezetett! Köszönöm!

Időnként újra elmenekülök. Újra keresni kezdem az otthont. Elmenekülök, eltévedek és nem találok vissza. Újra haza akarok menni. Oda messze távol, ahonnan indultunk. Elveszettnek érzem magam.

A két Angyal fénye világit. Világit, látom. Nem mindig tudok mihez kezdeni vele. A fény nagyon jó meleg, szeretettel teli, hívogató, jóságos. Töltődöm. Ismét tudom, itt a helyem. A helyemen vagyok, az utamon vagyok.

Ha az utamon vagyok és járom. Járom és teljesítem a feladatot, amiért jöttem, akkor egyszer igazán hazatérhetek. Oda ahonnan indultunk, ahol rengeteg sok Angyal vár.

De addig még járnom kell az utamon. Tanulnom és tapasztalnom. Elmondani, tovább adni minél több embernek, hogy bár időnként fájdalmas mégis érdemes az utunkat járni. Az utunkat választani és haladni rajta. Mert míg az utadat járod, tudhatod, hogy jó helyen vagy. És ott legbelül, magadban otthon érezheted magad. Megélheted, itt a Földön is az otthon érzését. A valahova tartozás érzését. De ehhez az kell, hogy itt legyél. Ehhez, az kell, hogy itt legyek.

Hogy mikor érek haza? Nem tudom. Odafent tartják számon a macskaköveket, melyek az utamat alkotják. Lehet, hogy 10 év, lehet, hogy 50. Nem tudhatom, de egyben biztos lehetek, hogy egyszer haza térek. Oda haza, ahova tartozom.

2016. március 27.

Endrődi Kriszta Életke