Amikor újra dobban a szív

sziklaszivNem dobog, csak aprókat ver, régóta nagyon régóta. Nem tud. Fagyos páncél vette körül, a fagy ugyan egy idő után felengedett, de a páncél megmaradt. Megmaradt, azt remélve, hogy így védelemben lehet a kis verdeső szív. De a páncél ellenére a szív időnként nagyon fáj.

A páncél nem segít, csak kalitkába zárta, az amúgy is már csak vergődő szívet. Elzárta őt a külvilágtól, a napfénytől, a szellő simogatásától, a zene ritmusától, a dallamok varázsától. El mindentől, mégsem nyújtva biztonságot. Nem jó a páncél, de hogy szabaduljak meg tőle?

Próbálok kilátni mögüle. Nem használható semmire. A védelmi funkcióját nem tölti be. Csak nagy és kemény. Hátha a rései között kilátok, kiláthatok.

Hopp megláttam a napfénysugarát, de jó lenne érezni melegét. Lazítanom kell a páncél szorításán. Hát lazítok rajta, hiszen csak én tudom megtenni. Csak én tehetem meg. Ha más próbál rajta lazítani, csak szorosabbá válik. Egyre szorosabbá.

Lazítani a páncél szorításán. De jó, érzem a napfény melegét. S valahonnan messziről egy halk dallam szól. Hallom, igaz nagyon halkan, de hallom. Fülellek. Kellemes dallam, ráfeküdnék, ha nem lenne itt ez a páncél. Lazítok hát ismét rajta. Már tisztán hallom a dallamot. Magával ragad, s a páncél egy darabja lepattan. Hú… Levegő. Újra kapok levegőt.

Figyelek, nagyon figyelek. De semmivel sem félelmetesebb, rosszabb így, mint páncéllal. Viszont kapok levegőt, érzem a nap melegét, hallom a zene csodáját, varázsát. Egy újabb darab hull le a páncélról.

A verdeső szív lassan magához tér, már kicsiket dobbanni is tud. Van lehetősége, nem szorítja már a páncél. De jó érzés. Dobbanni, dobogni. Újra és újra. Ütemesen, ritmusosan dobogni. S közben töltődni a napfény melegétől, a zene varázsából. Csodálatos. Dobog a szív.

Egyszer csak azon veszi észre magát, hogy körbe veszi őt sok-sok dobogó szív, akiket eddig nem is látott, nem is hallott. Most hallják, hallgatják egymást. Hiszen újra dobog a szív.

Valaki bekopog.

Figyelj csak, nekem is van egy fél páncélom, s látom a tiéd. Szívesen segítenék megszabadulni a te páncélodtól. Együtt könnyebb.

Felnézek, meglátom az ő repedezett páncélját, amely alatt gyönyörűséges szív verdes.

Szeretném hallani szíve dobbanását. Szeretném látni teljes egészében.

Így ezt felelem: – Én is szívesen segítenék neked megszabadulni a tiedtől. Köszönöm, ha itt vagy. Köszönöm, ha jelen vagy. Köszönöm, hogy figyelsz és látsz. Látlak és hallak. Értelek, érezlek.

Csak nézzük egymást, nincs szükség szavakra. S a csendben egyszerre csak halk dobbanás hallatszik. Egyre erősödik. Ritmusosan, egyszerre, egymással harmóniában.

Újra dobog a szív.

2017-02-06

Endrődi Kriszta Életke

%d blogger ezt kedveli: