Odafigyelni egymásra, a másik emberre, a körülöttünk lévő dolgokra, magunkra. Nagyon jó lenne. Megszűnne minden konfliktus, minden félreértés, neheztelés. Jó lenne, ha figyelnénk, és látnánk. Nem csak a felszínt, hanem a felszín alatt lévő csodát, kincset, mely talán elsőre láthatatlannak tűnik. Sajnos kevesen törekszünk erre. Megelégszünk a felszínnel. Nem vágyunk másra, leköt a mindennapi mókuskerék. Beleragadunk történeteinkben, múltunk ragadványaiba. Rohanunk és azt hisszük jól van ez így.

Talán időnként hiányzik valami. Talán időnként érezzük, hogy ennél többről kéne szólnia, érezzük, hogy ez így nem teljes, de aztán minden megy tovább. Visszahullik a fátyol, már megint a mókuskereket hajtjuk és megint nem figyelünk egymásra. De magunkra sem.

Telik az idő, telnek a napok, hetek, hónapok. Eltelik az egész életünk anélkül, hogy megtalálnánk az időnként megjelenő rossz érzés okát. Pedig olyan könnyű lenne másként működnünk, másként élnünk, léteznünk. Olyan könnyű másként Élni.

Csak oda kell figyelnünk. Elsősorban magunkra. Magunkra, hogy meghalljuk végre a lélek szavát. Hogy meghalljuk végre, amint arra kér, hogy állj meg végre egy kicsit és figyelj befelé. Láss meg. Igen, először önmagunkat kell meglátnunk. Valódi önmagunkat, magunk teljességét, tökéletlenségét, tökéletességét.

Ha már önmagunkra figyelünk, ideje lenne a másikra is figyelni. Figyelni, odafigyelni rá, látni. Látni. Írhatnám csupa nagybetűvel is. LÁSD meg a másikat. Lásd meg a felszín alatt lévő csodát. Figyelj és érezd, lásd.

Amint elkezded figyelni a másik embert. Észreveszed, hogy kezded érteni. Már nem is tűnik olyan fura mókusnak, mint az először gondoltad. Rájössz, hogy neki is vannak érzései, rájössz, hogy eddig ő is éppen úgy benne pörgött a mókuskerékben, mint te. Talán, még neki is új minden, ami a mókuskeréken kívül van. Talán még ki sem szállt. De ha figyeled, már tudod hol tart. És akkor már meg tudod érteni, mit miért tesz, vagy éppen nem tesz.

Ha tovább nézed, egyszer csak meglátod őt valójában. Érzed az érzéseit. Látod a rezdüléseit. Látod a valóját. Már nem azt a fura mókust, aki eddig volt, hanem az igazi valóját.

Ekkor már nem kell allűröket tennünk, nem kell különböző dolgokat kitalálnunk, hogy ő is észrevegyen. Már nem kell támadnunk, már látjuk és tudjuk, hogy közelíthetünk hozzá, hogy kerülhetünk közel hozzá, vagy éppen hogy maradhatunk távol tőle. De így már sokkal könnyebb. Csak figyelnünk kell. Ennyi a titok. Figyelnünk és meglátni a másikat.

Meglátni, hogy ő is egy érző lélek. Ő is egy mókuskerékből jött, vagy még benne van. Meglátni, hogy neki is vannak érzései, vágyai és álmai. Csak a fátyol még a szeme előtt van.

De ha te már figyelsz rá, ha mi már figyelünk egymásra, akkor a mi segítségünkkel az ő szeméről is fellibbenhet végre a fátyol, nem csak egy percre. Így leszünk egyre többen és többen. Akik már figyelünk, akik már látjuk egymást.

Endrődi Kriszta Életke