Volt egyszer egy öltöny. Gyönyörű kék színű, szálkás mintás öltöny. Mégsem volt elégedett magával. Még jobb szeretett volna lenni. Többet szeretett volna nyújtani, úgy érezte nem elég a tudása ahhoz, hogy megmutassa magát. Pedig sokat tanult. Megtanulta a különböző események alatti helyes magatartásformákat, tudta az etikett szabályait betéve. Minden a rendelkezésére állt ahhoz, hogy társasági életet éljen, szórakozzon. Még sem tette. Pedig minden tehetsége meg volt hozzá, hogy az öltönyök között öltöny lehessen.

A szekrényben gyakran lógatta orrát, hiányzott neki a társaság. Ezért aztán egy nap elhatározta, hogy bár nem érzi késznek magát, mégis elő merészkedik a szekrényből.

A következő adandó alkalommal így aztán elment egy ünnepségre. Barátai nagyon megörültek neki. Ők is hiányolták már az öltöny társaságát, de a szekrény biztonságából ez idáig nem tudták kimozdítani.

Hatalmas bulit tartottak, szórakoztak, táncoltak, énekeltek, egyszóval ünnepeltek.

Az öltöny nagyon jól érezte magát. Eszébe sem jutott, hogy talán kevés, hogy nem elég kék, vagy nem elég egyenes a szabása. Barátaival sokat nevetek, játszottak, ugratták egymást. Sok élményt szereztek melyekre aztán az öltöny jó szívvel, vidáman emlékezett vissza. S ezentúl a szekrényt csak pihenésre használta.

2019. szeptember 5.

Endrődi Kriszta Életke