Nagyon furcsán viselkedsz. A sok – sok hazugság és mellébeszélés során észre sem veszed, hogy álomvilágban élsz. Nem veszed észre, hogy elveszel. Elveszel a mindennapokból. Életed sivár lesz és üres. Csak a felfújt üres szappanbuborékok maradnak. Melyek hamar kipukkannak, vagy a szél szárnyán tovaszállnak. Aztán csak azt veszed észre, hogy egyedül maradtál, azt érzed, hogy mindenki ellened van. Lassan már nincs olyan hely, ahol szívesen látnak.

Mindenki szembesít, mindenki csak beléd köt. Észre sem veszed, hogy önmagad generálod a feszültséget. Az örök elégedetlenségeddel, a sok kitalált történettel, hazugsággal, melyekkel körül bástyázod önmagad. Hiszed te. De ezek a bástyák nem stabilak. ingatagok, átlátszóak. Saját „kapitányod” gyengíti őket. És ez a kapitány te önmagad vagy. Előbb vagy utóbb ezzel szembesülnöd kell, még ha nem is akarod tudomásul venni. Minden írott történetnek vége van egyszer, és akkor nem marad más csak a csupasz valód.

Akiért ideje lenne felelősséget vállalnod. Meghoznod egy döntést. Egy döntést, hogy félreteszed a kitalált, meg nem élt történeteket. Melyekről azt gondolod, hogy megvédenek. De észre kell venned, hogy bástyáid tüskéi, fegyverei befelé állnak. hozz meg egy döntést, hogy felvállalod önmagad, annak csupasz valójában. Sokan bántottak, tudom. Sokat csalódtál, tudom. meg kell értened, hogy amíg falak mögé húzódsz, ugyan nem talál meg a rossz, de nem talál meg a jó sem. Állj meg egy picit, és gondolkodj el ezen.

Érdemes elhagynod a csigaházad és a napfény felé, az élet felé fordulnod. Keress, keress igaz embereket, igaz barátokat, akik nem sebeznek, nem bántanak. Tudnod kell, hogy a régi sebek csak történetek, melyek által erősebb lettél. A történeted részei melyek tanítanak, előbbre visznek. tapasztalatot adnak, általuk váltál azzá, aki vagy.