Endrődi Krisztina Életke

Endrődi Krisztina Életke

Endrődi Krisztina Életke vagyok.

1980. július 29-én Egységből egységbe jöttem. Megérkeztem a Földre. Gyermekkorom gyorsan eltelt. Sokat kerestem, kutattam, hogy megleljem utam. Bármerre jártam mindig kísért egyfajta hiányérzet. Valami még hiányzik. Kutatásom, bolyongásom közben 2012-ben „véletlenül” találkoztam Dömötör Alettával és Váradi Andreával. Ők tanítottak a 14 hónapos Integrált Családfelállító csoportvezető trénerképzésen is, melyet 2014 őszén fejeztem be. Azóta sok közös programon, képzésen vettem részt. A Mindenségnek hála, hogy hozzájuk vezetett. Most már nincs az a hiányérzet. Sokat tanultam, tanulok azóta is.

A Talentumok megmutatták, hogy tele van az élet szépséggel, csodákkal. Bevezetek a családállítás csodájába, csodás világába.

Megtanultam szeretettel fordulni az emberekhez. Szeretettel nézni, látni, működni. Talán ami az egyik legfontosabb, megtanultam észrevenni, ha a szeretet helyett a félelemre koncentrálok. Ha az egység helyett a magányt választom. Nagyon nagy segítség ezek felismerése, tetten érése. Megtanultam botlás után talpra állni. S igen még mindig időbe telik, de talpra állok, és újult energiákkal megyek tovább.

Tanulni, tapasztalni és tolmácsolni jöttem. Tolmácsolni a Mindenség üzenetét az embereknek. A Szellemi törvényeket és a Rendet betartva, megtartva átadni az üzenetet. Ezáltal tisztítani a Rendszert és Rendet tenni életünk, minél több ember életében. Azért, hogy egyre többen a helyünkre kerülhessünk. Egyre több szeretet legyen a szívekben, visszataláljunk a lelkünkhöz. Együtt, egy térben, Egységben gyógyulhassunk.

Jelenleg a természetgyógyászat lehetőségeivel ismerkedem, módszereit tanulom. Az eddig megszerzett tudásomat, tapasztalataimat bővítve szeretnék segíteni, apró gondolatmagokat adni, ültetni veled. Hiszen a Mindenségtől csodás lehetőséget kaptam, hogy megmutassam neked, hogy mennyi csoda és szépség van az életben.

Endrődi Kriszta Életke

  1. Tisztelt Krisztina !

    Érdekelnének a további érdekességek és bejegyzések, Koszonom Szabó Erika

    Kedvelés

Hozzászólás