Apály és dagály (Forrásvíz)

Apály és dagály.

Talán így jellemezhetném a kettőséget, mely bennem van.

De mégsem ez a megfelelő. Inkább a háborgó tenger, mely sötét és veszélyes. És a csendes, barátságos tenger, mely lágyan hullámzó, hívogató.

Egy ideig megpróbálok felszínen maradni, de a tenger vad hullámzása elnyel. Már süllyedek, levegőre nincs szükségem. Nem fulladok, csak merülök. Egyre mélyebbre és mélyebbre. Kicsit fáj a szívem. Szúró, kellemetlen érzés, de már nem számít. Így már jó. Egyre lejjebb és lejjebb. Lassan elnyel teljesen a mélység. Csak hideg ne legyen. Felemészt a tenger. Elnyel a reménytelenség, az értelemnélküliség tengere. Megbénít. De már nem számít. Már semmi sem számít. Nem fontos semmi. Nem sokára vége, és akkor talán elül a vihar. És a tenger mélyén megpihenhetek. Már nem kellenek válaszok, már nincsenek kérdések. Én sem számítok.

És hirtelen a sötétségből fény tűnik elő. És lassan egy angyal alakja jelenik meg előttem. Még mindig süllyedek, de már nem vonz a mélység. Szeretném megismerni ezt az angyalt. Megkérdezni, miért van itt. Fényessége beragyog körülöttünk mindent. Egyre közelebb jön hozzám. És ahogy közelit a fénye betölti a tenger körülöttünk lévő világát.

Körülnézek. Észreveszem, hogy már nem süllyedek. Az angyal közeledtével lassan emelkedem. a tenger sötét, fekete színét gyönyörű kékség váltja fel. Az angyal már egésze n közel van hozzám. Nem szól egyikünk sem. Csak nézzük egymást.

Angyali fénye átölel, átjárja testem minden egyes porcikáját. Utat tör magának és megtalálja lelkem magját. Körül öleli, átjárja. Lelkem magja lassan ébred. gyógyulni kezd. Gyógyul. Most már van erőm a felemelkedéshez. Még mindig egymást nézzük, arcunk csak nem összeér. Fényesség, béke és nyugalom árad szét testemben, lelkemben. Már nincs szükségem erőre, már csak emelkedem.

A háborgó tenger lassan elcsitul. Ugyanolyan nyugalom és békeség hatja át a körülöttem lévő tengert, mint amit belül magamban érzek. Behunyom a szemem és átadom magam ennek az érzésnek. Már a felszínen vagyok. Ráfekszem a tenger hullámaira és csak hagyom, hogy átjárjon a nyugalom és a béke. Eggyé válok a tengerrel. A tenger vagyok.

Posted on január 12, 2015, in Bach-virágterápia. Bookmark the permalink. Hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: