Nyugodt, stabil vagyok. Biztonságban vagyok. Önmagam vagyok. A tenger parton állok. Csodálom a természet szépségét, hallgatom a tenger habjainak zenéjét. Kellemes, megnyugtató, lágy ez a hullámzás. A meleg homok simogatja lábam. a napsugarai is melegen dédelgetik testem, lelkem.

Imádom a tenger illatát. Minden tökéletes, úgy ahogy van. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy itt állhatok ezen a csodálatos helyen. Kicsit közelebb lépek a tengerhez. A hullámok elérik lábamat, cirógatva hívogatnak befelé, beljebb. Még közelebb lépek, a hullámok a bokámat verdesik. Eleget teszek hívogató szavuknak és már derékig a tengerben vagyok. Ekkor ismerős érzés fog el. Mintha minden hullámot ismernék.

Emlékszem. Igen egy vagyok a tengerrel. Egy vagyok a hullámokkal, egy vagyok valamennyi vízcseppel. Egy vagyok a Mindenséggel. Nyugalommal tölt el az emlék, a felismerés. És ekkor mintegy bizonyosságként az égből gyönyörűfény árad felém. Fény, mely a tenger amúgy is gyönyörű színeit még varázslatosabbá teszi.

Feltölt ez a fény, áldásban fürdöm, nem csak a tengerben. Átadom magam az érzésnek. Hagyom. Mérhetetlen hála önti el a szívemet. Hála az életért, hála a vezetésért, hála a támogatásért, hála ezért az élményért, érzésért. Köszönöm. Boldog vagyok.

Lassan beesteledik. A fényáradat továbbra sem szűnik. A távolból, a tenger felől egy ember alakja tűnik elő. Ki lehet az? Ő is én vagyok, vagy egy másik ember, aki ezekben a pillanatokban ugyan azt éli, érzi, amit én?  Nem számít. Itt és most egyek vagyunk. Egyek a tengerrel, egyek a fénnyel. Egyek a Mindenséggel. És ezért hálás vagyok. Köszönöm.