Őrségi elvonulás érzése

2015. szeptember elején elvonuláson voltam a Talentumokkal az Őrségben, Szalagfőn.

Várakozással és izgalommal telve indultam neki ennek az útnak, utazásnak.

Utazás, mert kimozdulva a fővárosból 4 órás autóút után egy gyönyörű helyre érkeztünk.

Utazás azért is, mert ismét a belsővilágomban járhattam, jártam.

Belül, ahol nem mindig volt öröm létezni, ahol nem is olyan rég még sok fájdalom és a magány érzése uralkodott. De most már a magány érzése eltűnt, a helyét más váltotta fel. Csupa kincset találtam, melyek egy része megfejtésre, másik részük pedig megosztásra vár. Az újabb megfejtett kincsek, újabb megosztásra váró kincsekké válnak, lesznek.

Jártam a Térben, ahol megtapasztaltam a Mindenségben lévő Egységet és Teljességet. Megtapasztalhattam ismét két lélek kapcsolódását, a felismerést, az egymásra találás örömét. Átélhettem a lelkek gyönyörű táncát, éreztem a feltétel nélküli szeretetet és tanítását. Megtanultam fokozatosan kiáradni és így szeretni. Könnyedén a másik szeretet igényét figyelembe véve szeretni. A kellő mértékben adni és nem rázúdulni. Szeretni és szeretve lenni.

Sok felismerést hozott ez a pár nap. Igen volt közöttük fájdalmas is. Mégis a fájdalmat megélve és átélve is azt mondom megérte. Közelebb kerültem magamhoz, a lelkemhez, közelebb az utamhoz. Megértést és csodás gyógyulást hozott bennem, a bensőmben. Több lettem.

Nem csak oda bent, itt kint is. A tapasztalások és felismerések mellett barátokra leltem, ismertem.

Ha azt kérnéd, egy mondatban foglaljam össze milyen volt, mit adott, ezt mondanám:

„Ugye milyen jó, hogy élünk”

Hálás vagyok. Köszönöm.

Endrődi Kriszta Életke

Elvonulásról tájékozódhatsz: www.talentumok.com , www.meditacio-elvonulás.com

Posted on augusztus 13, 2015, in Gondolataim. Bookmark the permalink. Hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: