Falak nélkül

A színterápiás hétvége második írása…

A szobámban ülve elmerülök. Elmerülök magamban, befelé. De most nem a kincses ládát keresem, nem a benne rejlő kincseket próbálom megfejteni, megérteni. Látom és tudom, hogy bennem van, nem tagadom meg a létezését. A kincsesláda is hozzám tartozik, lényem része. A múlt tapasztalásaival, történeteivel. De most nem ezért jöttem.

A ládikában való kutakodás közben megkeményedtem. A félelem olyan erősen élt bennem, hogy bezárkóztam. Bezárkóztam, nehogy sérüljek újból. A fal melyet magam köré húztam annyira nem volt tartós, nem volt biztos, hogy nem engedje be a fájdalmat. A fájdalom bejutott és még sem sérültem. Több lettem általa.

Már csak egy bökkenő maradt, a falak igaz eredeti céljukat nem érték el, nem feleltek meg, de ott maradtak. Most azért jöttem, hogy ezeket a falakat lebontsam és megláthassam, mi van a falakon belül. Lebontva, lecsupaszítva bensőmet, talán megláthatom fényem. Megláthatom fényem és akkor talán könnyűvé, szabaddá válhatok.

Hát megyek tovább lefelé, befelé. Bontom a falakat tégláról téglára, aztán egyre gyorsabban. Van olyan része, mely magától ledől. Egy részem tiltakozik, mégis tovább bontom a falakat. Szeretném, ha nem állnának a falak, ha nem gátolnám, akadályoznám magam. Szeretnék könnyűvé, szabaddá válni. Ahogy bomlanak a falak egyre több fény, fényesség keletkezik körülöttem. Hagyom, hogy szétáradjon bennem. Ó milyen régi, mégis milyen jó érzés. Felszabadító. Már alig látszanak a falak. A fényesség egyre jobban szétárad bennem.

E fényességben a szivárvány minden színe megtalálható és mind egyszerre van jelen. Érzem, puhulok, lágyulok. Keménységem felenged. A fényesség tetőtől talpig átjár. Tisztulok, gyógyulok. minden tisztul és gyógyul bennem. Egyre jobban érzem magam.

Lassan felismerem önvalómat, melyet olyan jól elrejtettem még magam elől is. A fényesség átjár, szétárad bennem, kiárad belőlem. Ragyogok. Kívül – belül ragyogok, fényessé váltam.

Hiányzik-e a keménység? Cseppet sem. Most jól vagyok, igazán jól. Belül önmagamban is, kívül is. Bennem nyugalom, stabilitás és szeretet van. Eltűnt a keménység, ledőltek a falak. Most a ládikára tekintve már az sem félelmetes, csak egy része lényemnek. Se nem több, se nem kevesebb ennél. Úgy érzem, most teljes vagyok, most egész vagyok.

Lassan elindulok belülről kifelé, hiszen kint is szükség van rám. Már másképp nézek, már másképp látok kifelé is. Kinti világom is megváltozott.

Még egyszer befelé tekintek és megnyugvás tölt el.

A Mindenség által védve és szeretve vagyok. Érzem és tudom. Ez Hálával tölt el. Ezt a teljességet őrzöm, vigyázom. Hálás vagyok érte. Köszönöm.

Most ahogy figyelek egy hangot hallok, lassú és ütemes. a szívem kezd lassú dobogásba. Megfagyott szívem is felolvadt és most újra ver, újra érez. Hallgatom hangját és nyugalmam mélyebbé válik.

2016.01.17.

Endrődi Kriszta Életke

Kép: Aura – Soma Tarot kártya

Posted on március 1, 2016, in Gondolataim. Bookmark the permalink. Hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: