Nyugalom, stabilitás, egyensúly, erő. Egymás kiegészítői. A nyugalom már megvan, hisz a vihar már elvonult. Csendes az éjszaka, az égen millió csillag tündököl. Mind egy-egy lélek otthona. Felnézek és lenéznek rám. Figyelnek, kísérnek, vigyáznak. Törekszem elérni az egyensúlyt, stabilitást. Őrzöm a bizonyosságot és erősödöm. Egyre erősödöm.

Madárképébe bújok és szárnyra kapok. Repülök. Élvezem szárnyaim mozgását. Ráfekszem a légáramlat hátára és suhanok. Körül nézek. Csodálatos ez az éjszaka. Nyugodt és csendes vagyok. Szívemben békesség van. Ez a békesség és nyugalom egyensúlyt hoz. Egyensúlyt mely által erősödöm. Lelkem stabil és bátor. Bátran néz előre. Az ő erejétől, stabilitásától egyre nyugodtabbá válok én is. Még mindig repülök.

Úgy érzem magam, mint egy főnix madár. Mely saját hamvaiból kelt ismét életre. És megújhodva ismét erőre kap. Szárnyaimmal irányt váltok. Hogy merre? Lelkem tudja és én követem. Összekapcsolódtunk ismét. Hálás vagyok a szeretetéért és határtalan bizalmáért, amivel felém van. Egyek vagyunk ismét. Most már erős vagyok én is.

Ahogy az éjszakából lassan hajnal lesz, sejtjeimet kezdi átjárni az erő. Stabil és kiegyensúlyozott vagyok. Egyre magabiztosabbá válok. A fény felé török. repülök. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Ahogy nő belső erőm, úgy válik repülésem sebessége egyre gyorsabbá. Majd azt veszem észre, hogy egészen lelassult. Ismét a légáramlat tart csak fent a magasban. Teljesen rá bízom magam. Erős vagyok. Erőssé váltam. Lelkemmel összefonódva kiegyensúlyozott és stabil vagyok.

És most, hogy már elmondhatom belsőerőm hatalmas, leszállok a magasból. Szárnyaimat visszahúzom, ismét emberképébe bújtam. Befelé figyelek. Lelkem itt van. Ez megnyugvással tölt el. Veszek pár mély lélegzetet. Tartásom egyre egyenesebb. Érzem sejtjeimben az erőt, azt a belső erőt, amely szükséges ahhoz, hogy megőrizzem stabilitásomat. Mert stabil vagyok.

Kicsit hátra tekintek. Most már nem félek hátra fordulni. Látom a sötétséget, látom önmagam gyengeségét. Gyengeséget, melyet magamnak okoztam azzal, hogy lelkemtől ismét elfordultam. Elfordultam és csak voltam. Voltam, de lelkem nélkül elvesztem. Önmagam csapdájába estem. Most már látom.

Megnézem ezt a képet. És mivel már stabil vagyok és a bensőmben erős, nem félek belehelyezkedni. Beleereszkedem kicsit ebbe a képbe. Érzem és értem az elveszettséget, reménytelenséget. De már nem hat rám. Nem tud elérni, mert lelkemmel együtt ismét stabil vagyok. Erőssé váltam.

Lassan, igen lassan elmondhatom magamról, hogy „Mérhetetlen belső erőt birtoklok”. Erre törekszem, és elérem. Minden perccel egyre biztosabbá és stabilabbá válok. És ez a stabilitás erőssé tesz. Belső erőm növekszik, növekszik. Biztonságban vagyok, stabil vagyok, erős vagyok, mert mérhetetlen belső erőt birtoklok.

Nyugalom, harmónia, szeretet, hála, békesség. ezt érzem most. De ehhez át kellett élnem a tenger háborgó mélységét. Átélni a lefelé húzó örvényt. Átélni az elveszettség, a reménytelenség érzését. A magányt, egyedüllétet, ürességet. A feleslegesség érzését. Jó kis csapda, önmagam számára. Az alkony.

És mégis eljött a pirkadat, a háborgó tenger elcsitult. Egységben lenni a Mindenséggel. Egységben lenni, eggyé válni a természettel, a környezettel, eggyé válni önmagammal, a lelkemmel. Sodródni, haladni, áramlani.

Megélni a biztonságot, tudatában lenni a Mindenség mindenkori támogatásának, szeretetének.

Bizonyosság, hogy nem vagyok egyedül.

És mindezt fent tartani. Megragadni ezeket az érzéseket és nem elengedni. Szívembe zárni és ebből meríteni.

Nyugalom és béke járja át a testemet, lelkemet. Egy diófa tövében ülök. A diófa nagy és terebélyes. Hátamat a törzsének támasztom. Körülöttem csend és harmónia. Lágyan fúj a szél, jó melegen süt a nap. A madarak csiripelnek. Magam vagyok. Önmagam vagyok. Tanulmányozom a körülöttem lévő hangokat. hallgatom, átélem, a részemmé teszem. Egybe olvadok a madarak csiripelésével, a légy zümmögésével, a kert kapu nyikorgásával. Most már befelé figyelek. nyugalom és harmónia, békesség van bennem. Hálát és végtelen szeretetet érzek. Hálás vagyok a Mindenségnek, hogy vagyok. Hálás vagyok, hogy élhetek, hálás vagyok, hogy itt lehetek e földi létben. Köszönöm.

Energiák áramlását érzem. Sodródom. hagyom. nyugalom van bennem. Biztonságban vagyok. Lelkemmel összekapcsolódva stabil és egész vagyok. A Mindenség támogatásával haladok. Már nem csak sodródom, haladok.

Az energiák áramlanak, hullámzanak. A bennem lévő nyugalom nem változik. Érzékelem az energiák változását. Vannak könnyebbek és vannak nehezebb energiák. Egyik sem rossz vagy jó, csak más. Mindegyiknek megvan a maga iránya, feladata. Elfogadom. megfigyelem, átélem.

Itt a diófa árnyékában még mindig kiegyensúlyozott és stabil vagyok. A bennem lévő nyugalom, béke a körülöttem lévő energiákkal együtt áramlik. Szeretet és fény vesz körül. Érzem a Mindenség támogatását, szeretetét. Biztonságban vagyok. Védve, segítve, támogatva vagyok a Mindenség által. Ez hálával és nyugalommal tölt el. Lassan megpróbálok felállni. Óvatosan, kicsit félve. nehogy a biztonság, melyet oly nagyon érzek itt a diófa tövében egyszer csak szertefoszoljon.

Már állok, figyelek. nyugalom és szeretet van bennem. Körülnézek minden csendes, csak a szél támadt fel egy kicsit. Egy pillanatra elbizonytalanodom. De az égre tekintve újra elönt a hála. És tudom, hogy biztonságban vagyok. Lassan elindulok.

Szívemben békével és szeretettel. Mert már tudom, hogy fújhat akár milyen erősen a szél, jöhet akár milyen vihar, egyszer vége lesz. Az erős szélben és a viharban is mindig van segítség, támogatás. És amíg ezt szem előtt tartom, amíg ezt a szívemben érzem, addig nyugodt és békés vagyok. Biztonságban vagyok. Stabil vagyok.

Apály és dagály.

Talán így jellemezhetném a kettőséget, mely bennem van.

De mégsem ez a megfelelő. Inkább a háborgó tenger, mely sötét és veszélyes. És a csendes, barátságos tenger, mely lágyan hullámzó, hívogató.

Egy ideig megpróbálok felszínen maradni, de a tenger vad hullámzása elnyel. Már süllyedek, levegőre nincs szükségem. Nem fulladok, csak merülök. Egyre mélyebbre és mélyebbre. Kicsit fáj a szívem. Szúró, kellemetlen érzés, de már nem számít. Így már jó. Egyre lejjebb és lejjebb. Lassan elnyel teljesen a mélység. Csak hideg ne legyen. Felemészt a tenger. Elnyel a reménytelenség, az értelemnélküliség tengere. Megbénít. De már nem számít. Már semmi sem számít. Nem fontos semmi. Nem sokára vége, és akkor talán elül a vihar. És a tenger mélyén megpihenhetek. Már nem kellenek válaszok, már nincsenek kérdések. Én sem számítok.

És hirtelen a sötétségből fény tűnik elő. És lassan egy angyal alakja jelenik meg előttem. Még mindig süllyedek, de már nem vonz a mélység. Szeretném megismerni ezt az angyalt. Megkérdezni, miért van itt. Fényessége beragyog körülöttünk mindent. Egyre közelebb jön hozzám. És ahogy közelit a fénye betölti a tenger körülöttünk lévő világát.

Körülnézek. Észreveszem, hogy már nem süllyedek. Az angyal közeledtével lassan emelkedem. a tenger sötét, fekete színét gyönyörű kékség váltja fel. Az angyal már egésze n közel van hozzám. Nem szól egyikünk sem. Csak nézzük egymást.

Angyali fénye átölel, átjárja testem minden egyes porcikáját. Utat tör magának és megtalálja lelkem magját. Körül öleli, átjárja. Lelkem magja lassan ébred. gyógyulni kezd. Gyógyul. Most már van erőm a felemelkedéshez. Még mindig egymást nézzük, arcunk csak nem összeér. Fényesség, béke és nyugalom árad szét testemben, lelkemben. Már nincs szükségem erőre, már csak emelkedem.

A háborgó tenger lassan elcsitul. Ugyanolyan nyugalom és békeség hatja át a körülöttem lévő tengert, mint amit belül magamban érzek. Behunyom a szemem és átadom magam ennek az érzésnek. Már a felszínen vagyok. Ráfekszem a tenger hullámaira és csak hagyom, hogy átjárjon a nyugalom és a béke. Eggyé válok a tengerrel. A tenger vagyok.

Egy szép földi napon úgy éreztem itt az ideje elindulni. Tudtam jönni kell. Az elszakadás fájdalmas volt, rémisztő és egyben csodálatos. Csodálatos várakozással teli. Elindultam. Tudtam nem vagyok egyedül. Soha nem vagyok egyedül. Ez biztonsággal és bizalommal töltött el.

Egy csodás, meleg otthonba érkeztem. Bár sokkal finomabb volt, mégis sokkal nehezebb, mint az eddigi lét. Biztonsággal töltött el a tudat, a bizonyosság, hogy nem vagyok egyedül. Nem maradtam magamra. Hisz minden lépésemet kísérik, minden döntésemet figyelik. Biztonságban vagyok, hiszen Egységből Egységbe jöttem. És ezt soha nem szabad elfelejtenem. Mindig velem kell, hogy legyen ez a bizonyosság. Nem vagyok egyedül.

Időnként, ha körül nézek, csak a sötétséget látom, az alkonyt. Nem veszem észre a fényt. Nem látom, hogy tulajdonképpen az alkony, nem is alkony, hanem pirkadat.

Aztán időnként mikor a pirkadat fénye megérint és észreveszem, akkor igen, akkor tudom, hogy ott a fény. Akkor tudom, hogy van Egység. Hogy mindig van Egység. Legyen éppen éjszaka, vagy legyen fényes nappal. Soha, de soha nem vagyok egyedül.

Most már tudom, és a szívembe helyezem, tartom ezt az érzést. A bizonyosságot, hogy sosem vagyok egyedül. Mindig van kihez fordulni, mindig vigyáznak. Velem van a biztonság, a szeretet. Egységből Egységbe jöttem. Megérkeztem a Földre.

Megyek, haladok az utamon előre. Őrizve a bizonyosságot. Tudva, hogy biztonságban vagyok. Hálás vagyok. Köszönöm.

Endrődi Krisztina Életke